Világjáró Utazási Magazin










Venezuela

Venezuela

Venezuela

2010. augusztus





Venezuela Éden az olajmezők felett
Venezuela az egyik legszebb és legszínesebb dél-amerikai ország. Csodálatos természeti látnivalókkal büszkélkedhet, s akármerre járunk, egyik nemzeti parkból a másikba lépünk. Első utunk a Karib-tenger türkiz vizében fürdő Isla Margaritára és Los Roques-re vezet, majd felfedezzük a kakaó földjét a Paria-öbölben, és megismerkedünk az őslakos warao indiánokkal az Orinoco-deltában. Megcsodáljuk a Canaima Nemzeti Park táblahegyeit, valamint a világ legmagasabb zuhatagát, a lélegzetelállítóan szép Angyal-vízesést. Túránk az Andok bércein, harapós hidegben ér véget, „szakállas” fák kíséretében.
Venezuela

Legendás italok
Legendás italok A kávé, a kakaó és a tea útja Európába
Három ital, melyek kalandos úton jutottak el hozzánk, Európába: a Latin-Amerikából származó kakaó, melyet egykor az istenek italának neveztek, majd fizetőeszközként is használtak; a kávé, mely Etiópia lankáiról indult világkörüli útjára; s a gyógyító kelet-ázsiai tea, melynek fogyasztása sok helyütt bonyolult szertartássá vált. Országokat, népeket és uralkodókat hódítottak meg, miközben csendben átírták a történelmet...

Stájer nyár Bakancsot a sícipő helyett!
Télen az egyik legkedveltebb úti célunk a gyönyörű, magas hegyekkel tűzdelt Ausztria, de miért ne lehetne az nyáron is? A hófehér lankák helyén kizöldül a fű, a felvonók tövében mezei virágok nyílnak, s minden a túrázásról, a szabadban töltött időről szól. Stájerország hegyi gokart pályával, vadvízi evezéssel, sziklamászással és gleccsertúrával csalogat. Ugorjunk bele a bakancsunkba, s irány a Schladming–Dachstein régió!
Stájer nyár

Ráckeve és környéke
Ráckeve és környéke A Csepel-sziget gyöngyszeme
A főváros szépsége, csillogása és ismertsége mellett sokszor rejtve maradnak az olyan kisebb, Budapest közelében található települések, mint például Ráckeve. Pedig ezeket a tájakat is érdemes felfedezni. A Duna karjai közt fekvő Csepel-sziget egyik legszebb települése nem csak tornyairól nevezetes: itt találkozhatunk a világi barokk építészet első hazai példájával, a Savoyai-kastéllyal is. S ha egy kis kirándulásra vágyunk, a közeli Szigetbecse, vagy Lórév is izgalmas programokat kínál.

Budapesti szökőkutak Hűsítő séták
A tikkasztó, nyári kánikulában milyen jó érzés egy gyönyörű szökőkút mellett felfrissülni! Fővárosunkban körbenézve örömmel tapasztaltuk, hogy – ha eget rengető alkotások nem is születtek – legalább meglévő kútjainkat felújították, rendbe hozták, s néhány újat is építettek. Gyakran szemtanúi lehetünk azonban annak, hogy hűsölni vágyók lógatják be a lábukat a vízbe, elmerülnek a medencében, vagy gyerekek egymást fröcskölve, sikongatva szaladgálnak a vízsugarak alatt. Pedig a köztéri fürdőzés – amellett, hogy egészségügyi veszélyei is vannak – szabálysértésnek minősül, s pénzbírsággal sújtható.
Budapesti szökőkutak

Bukarest
Bukarest Elszabott világváros
Bukarestet a XX. század első felében még Kelet-Európa Párizsának nevezték: hangulatos negyedeivel, sugárútjaival a francia metropoliszt utánozta. Aztán jött a világégés, majd Nicolae Ceausescu, s a város arculata gyökeresen megváltozott: szürke beton-lakótömbök nőttek ki a földből, s megszületett a gigantikus Parlament is. Az egykori vezér, aki magát a „Kárpátok géniuszának” neveztette, több mint húsz éve halott, de vajon hogyan mutat ma a román főváros?

Akinek a kihívás a kaland A világ árnyékos oldalán
Belényi Dániel tíz évvel ezelőtt a nyakába vette a világot, s bejárta a legkevésbé jó hírű országokat, köztük Szudánt, Guineát, Sierra Leonét, Iránt, Afganisztánt és Albániát. Élményeit papírra is veti, hogy olvasóit meggyőzze: a Föld ezen szegleteit is érdemes felfedezni. Ma már blogot is vezet kalandjairól, és túravezetést vállal. A nyüzsgő nagyvárosokat inkább elkerüli, jobban vonzzák a természet szépségei.
Akinek a kihívás a kaland

Biztos, hogy tudjuk?
Biztos, hogy tudjuk? Vallások változó világunkban
A XXI. század látszólag a materialista gondolkodás, a liberalizmus korszaka, de vajon tényleg eltűnt-e a vallás az ember életéből? A világ „megtérítése” nagyjából lezajlott, azt „felosztották” egymás között a különböző felekezetek. Az évszázadok alatt ki-ki akkorát kanyarított ki a tortából, amennyire ereje futotta. De a vallási világtérkép mégsem statikus, s ami érdekesebb, a missziók és a hittérítők képtelenek voltak tiszta vallási világképeket meggyökereztetni...


Ugrás az oldal tetejére