Expedíciós hajóútaz Északi-tengeren
Talán az utolsó időket éljük, amikor még találunk olyan eldugott szegleteket a világban, ahol az érintetlen természet uralkodik: vándormadarak fészkelnek, fókák játszadoznak, bálnák és delfinek úszkálnak körülöttünk. Egy ilyen különleges utazásra azonban csak speciális járművel és felkészült vezetőkkel vállalkozhatunk. A Silversea hajótársaság egyik hajója, a Prince Albert II. pontosan e célból épült, fedélzetén mi is úgy érezhetjük, hogy egy igazi expedíció tagjai vagyunk.
India Radzsasztán, a maharadzsák földje
Lehetetlen, hogy India színes világa valakit ne érintsen meg. Miközben a legtöbb utazót meghökkentik a hiányos higiéniai körülmények, a lenyűgözően rejtélyes és legendákkal, érdekes vallási magyarázatokkal átszőtt világ elementáris hatással van az európai emberre. Radzsasztán a pazar paloták és a fenséges állatvilág paradicsoma, a Thar-sivatag a karavánutak mekkája, mely vidékeket bebarangolva szinte bizonyos, hogy más színben látjuk majd a világot.
Baja és környéke Fesztiválok forgatagában
A szokásosnál is több érdeklődő szempár szegeződik idén nyáron a Sugovica menti kisvárosra. A méltán híres Bajai Halfőző Fesztivált követően a kisváros ad otthont ugyanis az ország legnagyobb vándorfesztiváljának, a fiatalok ezreit vonzó EFOTT-nak is.
Gorsium Római császárok Magyarországon
A több mint egy évszázada tartó régészeti kutatásoknak köszönhetően Gorsiumban megelevenedik előttünk a Római Birodalom császárkultuszának pannóniai színhelye. Az 1860 óta kutatott római kori település területén egy hatalmas palota, mitológiai elemekkel díszített tárgyak, reliefek és érmék láttak eddig napvilágot. Gorsiumban évente kétszer megelevenítik a gladiátorok viadalait és a cirkuszi előadások kultikus világát.
Jégkirály birodalma A sarkok felfedezése
A Földgolyó utolsó felfedezetlen vidékei a sarkok maradtak, nem véletlenül. A szélsőséges éghajlati tényezők, a zord, fagyos vidék olyan elrettentővé tette, hogy csak a legelszántabbak próbálkoztak meghódításával. A cél egy volt, de nem lehetett mindenki első. A Földgolyó legvadabb vidékeinek felkutatása ugyanis próbára tette a legfelkészültebb és legelszántabb hódítókat is. Sokan az életükkel fizettek – nem egyszer a dicsőség megszerzése nélkül.
Madeira és Porto Santo Az Atlanti-óceán gyöngyszemei
Kellemes időjárás, ízlelőbimbókat kényeztető étkek, végtelen, homokos fövenyek, a fiatalság forrása – ez Porto Santo, Madeira szomszédságában. A sziget békés partjain nem ismerik a tömegturizmust, de aki a mámorító csend után nyüzsgésre is vágyik, a kompjárattal könnyedén Madeirán teremhet, hogy elbóduljon az ízes, helyi borok és a cifra szirmokat bontogató, pompás növényvilág láttán.
Rejtélyek rabja A világ titkainak nyomában
Josh Bernstein nem átlagos felfedező. Tapasztalatait a Discovery Channel-en bemutatott sorozatában adja közre, melyből megtudhatjuk, mi az oka a perui chachapoya törzs XVI. századi, hirtelen kihalásának, vagy, hogy van-e alapja a timbuktui aranyváros és a Noé bárkája legendáknak. A rejtélyvadász számos izgalmas kalandba keveredett kamerával kísért utazásai során.
LengyelországVarsó és Hármasváros
A Világörökség részét képező varsói óváros, a keresztes lovagok múltját őrző Malbork vára, a páratlan szellemi örökséget rejtő Gdansk és a Balti-tengeri kikötők egy egészen eltérő Lengyelország-portrét festenek, mint ahogy azt a megszokott zakopanei és krakkói látogatások alkalmával megszokhattuk. E vidékeken járva kultúra, történelem és művészet versenyez az utazók kegyeiért.