A tenisz csillagai Budapesten
Egykori és jelenlegi világsztárok parádés örömjátéka a magyar fővárosban. Végigszurkoltuk, vagy inkább megcsodáltuk a tenisz nagymestereinek tornáját, s bepillantottunk a kulisszák mögé is néhány rövid interjú erejéig.
Havas csillogásSítalpakon a világ körül
Száguldás a hollywoodi sztárok kedvenc lejtőin, rövid látogatás az uralkodók téli szállásán. Végiglátogatjuk a legnépszerűbb, legkülönlegesebb terepeket. Tartson velünk a tél birodalmába, első osztályon!
Rumpuncs a bálnákkalKülönleges hajóutak a világban
Nem is gondolnánk, hogy mennyi luxus lehetőség közül választhatunk, ha hajóra szállunk. Bérelhetünk szuperyachtot, vagy mehetünk bálna lesre, esetleg fogyókúrára.
SalzburgAdventi köntösben
Varázslatos kirándulás Mozart városába, karácsonyi vásárral, csoki golyókkal, Red Bullal és zenével. Vidám forgatag az Óvárosban, lélegzetelállító panoráma a várból, és persze Stille Nacht…
Elképesztõ hotelekSpa és toronyház
Különleges hoteleket bemutató sorozatunkban ezúttal két olyan luxusszállodával ismerkedhetünk meg, melyek különleges szimbiózisban lüktetnek együtt a várossal. Elsőként a Szabadság bölcsőjébe, Bostonba látogatunk, majd irány Hong Kong, ahol bepillantást nyerhetünk a világ legmagasabb hoteljébe.
Kalandok Bali szigetén Tenger mélyén, tűzhányók tetején
Az istenek szigetén nemcsak luxusüdülőket, hanem adrenalin fröccsöket is találunk, ha nem félünk bevállalni egy keményebb hegymászást, vagy egy cápalest.
Két lábbal a földön
Sztár és anyuka. Nem könnyű párosítás. Wolf Katival beszélgettünk az X-Faktorról, az Eurovíziós Dalfesztiválról, a gyereknevelésről, de megtudtuk azt is, hogy mitől fél a népszerű énekesnő, és miért butaság, ha „nem lövünk házi nyúlra”.
Csillagokat iszom!Pezsgõ elegancia
Mikor igyunk pezsgőt? Bármikor! A gyöngyöző ital a szürke hétköznapokat is ünneppé varázsolja, ha tudjuk, hogyan fogyasszuk. Ünnepek alatti, előtti, utáni használati utasítás Dom Perignontól a Törleyig, a kotéloktól Napóleonig.
Õfelsége, az olíva!A Monini birodalom
Spoletoban jártunk, az itáliai olívaolaj hazájában. Végigkövettük szürettől a palackozásig, hogyan lesz a bogyóból illatos nedû, de azt is megtanultuk, hogyan kóstoljunk olajat.
Száguldás és kényeztetésTéli pihenés itthon
Porzik a hó a Bükkben, a lipicai ménes nyomában, vidáman integet a Mikulás a Mátrában. Nézzen körül velünk a hazai üdülések téli frontján. Kinek a jégvitorlás, kinek a törökfürdõ…
Bécsi keringõAdvent idején
Romantikus téli séta a „császárváros” kandeláberei közt, csókok a Bécsi szívek fája alatt. Miután elfáradtunk, fiákeren kerülünk egyet a Stephansdom környékén, de Klimtet sem hagyjuk ki a Leopold Museumban.
Európai „közös fogás”Nyögve erõs?
A szokásosnál is mozgalmasabbra sikerült az év vége az Európai Unió gazdasági-politikai kulisszái mögött. Nem a közös valuta jövője, hanem a jelene lett a tét. Hogyan tovább? Összeáll-e az Egyesült Európai Unió?
Vágyunk a jó szexre?A Káma-szutra ma...
Tévhitek és erotika a hálószobában, vagy a liftben? A jó szex nem jön magától, tenni kell érte, ezért ki is próbáltunk néhány érdekes pózt a Káma-Szútra alapján. Kancahelyzetben és fejen állva…
PazarlakA mázas csempétõl a fémhatású üvegmozaikig
Milyen trendek uralkodnak napjainkban a hidegburkolatok terén? Hol és milyen csempét vegyünk, és hol mutatnak igazán jól? Csempe- és mozaikkörkép egy kis időutazással, és elképesztő árakkal.