RSS
Bejelentkezés
Regisztráció
2013. május 23. csütörtök
- Dezső, Dézi
Utazz!
Hajóutak
Világjáró kupon
Travelwebshop
Programajánló
Fórum
Blog
Előfizetés
Világ
Itthon
Bulvár
Öko világ
Életmód
Kultúra
Tudor
first class
Világ
Mi történt a magyarokkal? Teljes a bizonytalanság
Egyelőre nem keresik tovább a Kancsendzöngán eltűnt két magyar hegymászót, Erőss Zsoltot és Kiss Pétert - mondta el Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.
79 millió utas
A RYANAIR Európa egyetlen ultra-alacsony költségű (ULCC ) fapados légitársasága. Naponta több mint 1500 járatot üzemeltet, (ez összességében több mint 500.000 járat évente) 57 bázis repülőtérről, 28 országba repülnek és 180 úti cél érhető el velük.
Isten sem riasztja el a tolvajokat
A Michelangelo által festett mennyezetfreskójáról híres Sixtus-kápolna a világ egyik legnépszerűbb turistalátványossága, ám a Vatikánvárosban álló nevezetesség mára a zsebtolvajok körében is közkedvelt vadászterületté nőtte ki magát.
Elképesztő alkotás
A világ legmagasabb Amitábha Buddha (más néven a nyugati paradicsomon uralkodó Buddha) szobrát állították fel a Lusan-hegy közelében, a kelet-kínai Csianghszi tartománybeli Csiucsiangban.
Így néz ki most az egykor rettegett férfi
Nem hagyhatja el a börtönt Bernardo Provenzano, a Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet egykori keresztapja, aki az olasz televízió felvételei szerint magatehetetlen öregemberré vált.
Elképesztő: visszanöveszti a saját agyát
Részben fellebbent a fátyol a kétéltűekhez tartozó szalamandra különös titkáról: ausztráliai tudósok megállapítása szerint az állat immunrendszerében rejtőzik a kulcs rendkívüli képességéhez, amellyel vissza tudja növeszteni gyakorlatilag teste bármely részét, beleértve végtagjait, izmait, gerincét, agy- és szívszövetét.
Elképesztő pusztítás - megrázó fotók
A korábban bejelentett 51-ről 24-re csökkent hivatalosan kedden az Oklahoma City egyik elővárosán végigsöpört tornádó eddig megtalált halálos áldozatainak száma.
Bevesszük a várat - Tati Patara
A tatai Vár és az Eszterházy tér ad otthont május 24-től a háromnapos törökkori történelmi fesztiválnak, a Tatai Patarának, ahol vízcsatát vívnak az Öreg-tavon és petárdával robbantják be a vár kapuját.
Címlapon
Hippokratész nevében
Az alapélelmiszerek lélekfejlődése
Pünkösdölés magyar módra
Evezők összecsapása a Vogalongán
Rovat további cikkei
Elképesztő pusztítás - megrázó fotók
A korábban bejelentett 51-ről 24-re csökkent hivatalosan kedden az Oklahoma City egyik elővárosán végigsöpört tornádó eddig megtalált halálos áldozatainak száma.
Itt az újjabb élelmiszerbotrány
A vizsgált minták csaknem felében a megengedettnél magasabb mértékű, rákkeltő kadmiumot találtak a hatóságok a dél-kínai Kuangtung tartományban - számol be az újabb élelmiszerbotrányról a kínai média.
Ismerkedj a metrón
Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye lesz a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija. A meghökkentő újítást a tervek szerint karácsony előtt vezeti be a prágai közlekedési vállalat, nem titkoltan azzal a céllal (is), hogy a szingli autósokat rávegye a tömegközlekedésre.
Elkeseredett tüntetők a fővárosban
Mintegy tízezer ember tüntetett vasárnap a nukleáris energia ellen Tajvanon a fukusimai szerencsétlenséget és következményeit felidézve. Nemet mondunk a nukleáris energiára!, Nem akarunk még egy Fukusimát! - állt a demonstrálók által kézben tartott táblákon.
Törölték a kurzust - A korrupció nem tananyag
Törölték a szókimondásáról ismert Jang Haj-peng kínai újságíró kurzusát a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén. Az egyik kínai szakmai portál közlése szerint ez valószínűleg felsőbb utasításra történt.
Megindult az invázió, mindenki meneküljön
Megindult a tizenhét évi életciklusú, időszaki kabócák félelmetes inváziója az Egyesült Államok keleti partvidékén: a kék-vörös színű, éktelen lármára képes rovarok milliárd számra bújnak ki a föld alól Connecticuttól Virginiáig.
Archívum
Világjáró
First Class
2013./02-03.
február-március - Izrael
Párizs, Rio de Janeiro, Burgenland, Spitzbergák
Ára: 690 Ft
2013/1
Tavasz - Alaszka
Ára: 1490 Ft
Időjárás
Budapest
Debrecen
Miskolc
Pécs
Siófok
Szeged
Szombathely
Zalaegerszeg
15
10
TOP 10
Friss
Elképesztő: visszanöveszti a saját agyát
Elképesztő pusztítás - megrázó fotók
Mi történt a magyarokkal? Teljes a bizonytalanság
Kiderült a pingvinek titka
Így néz ki most az egykor rettegett férfi
Ellopták a színésznő összes cuccát
Hippokratész nevében
Halpusztulás a Balatonon
Jó hír a Tisza-tónál
Evezők összecsapása a Vogalongán
Wagner bulizni megy
Elképesztő: visszanöveszti a saját agyát
Wamp - Sajtbonbonok fogságában
Gyereknapi banzáj Veszprémben
Halpusztulás a Balatonon
Klösz 100 - Álljon meg egy fotóért
Hatalmas szépség Cannes-ban
Isten sem riasztja el a tolvajokat
Költözik a Deja Vu
Ellopták a színésznő összes cuccát
Fotó
Videó
Ahol a bárányok bégetnek: Százezer virág hava - FOTÓK
Fotó galéria
Nem álomvilág
Videó galéria
Vélemény
Utazási ajánlat
Brazília-Argentína-Uruguay körút (Rió - Iguassu - Buenos Aires)
30% kedvezmény!
Valutaváltó
Válasszon devizát
euro
amerikai dollár
angol font
svájci frank
EUR/HUF
289.030
időjárás
|
Nasa
|
Veszprém
|
Balaton
|
immunrendszer
|
New York
|
Kína
|
Szeged
|
rendezvény
|
hegymászó
|
Erőss Zsolt
|
Budapest
|
fesztivál
|
Japán
|
verseny
|
kiállítás
|
Kancsendzönga
|
sör
|
koncert
|
opera
|
pünkösd
|
Himalája
|
Cannes
|
Velence